Országos Táncsics Művészkör 2018augusztus13

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 



Az Országos Táncsics Művészkör

2018. augusztus 13-án rendezte meg soron következő összejövetelét a kispesti Halásztanya Étterem különtermében.
Az Országos Táncsics Művészkör 2006. decemberében alakult az akkori Bélyeggyűjtők Országos Székházában, ahol az első helyet kapt
ák rendezvényeiknek.

Alapító tagok:
Simon M. Veronika festőművész
Enyedi Béla
dalszerző, gitáros
Stancsics Erzsébet író, költő
Szántai Sándor író, költő a Magyar Kultúra Lovagja

Azóta megszakítás nélkül, folyamatosan rendez
nek kiállítás-megnyitókat irodalmi műsorral összekötve. Volt úgy, hogy egyszerre három helyen is működhettek, jelenleg azonban csak a Halásztanya áll rendelkezésükre. A festőket Simon M. Veronika, a zenét Enyedi Béla, az irodalmi részt Szántai Sándor és Stancsics Etrzsébet szervezi.

A mai műsort teljeskörűen Stancsics Erzsébet vezette le.

Két festőművészt mutatott be és megnyitotta kiállításaikat is. Karkóné Lukácsy Marianna és Bak Mária műveit láthattuk és hallgathattuk a festőművészek érdekes bemutatását és bemutatkozását.

Az irodalmi műsor szereplői voltak:
Ronyeczné Beke Zsuzsanna (költő, író)
Lengyel Géza (költő, a csepeli Tamási Lajos irodalmi kör vezetője)
Bálint Veronika
(nem költő, csak fel
olvasott)
Szöllősi Dávid (műfordító, költő, mandolinon játsz
ott)
Kiss Sándor (író, költő, újság
- és antológia szerkesztő, a KEK alapító elnöke)
Kiss Ilona (jó hangú előadó, színjátszó, szervező)
Molnár Piroska (költő)
Domoko
s László (író, költő)
Dedik János (
író, költő)
Pintér Sándor (
többek közt a Karády katalin és Kőbánya című könyv szerzője)
Szántai Sándor (író, költő, a Magyar Kultúra Lovagja)
Ludányi Zsuzsa (énekművész)


 
 

Stancsics Erzsébet életrajza


A Táncsics család leszármazottja, 1944-ben Székesfehérvárott született. Zenekonzervatóriumot végzett karvezető tanszakon, majd Egészségügyi Főiskolát. Eddig 7 verses- és 7 prózai kötete jelent meg, több, mint 120 antológiában vett részt. Irodalmi újságok közlik írásait, tudósításait, színház,- és könyvkritikáit. Tagja a Krúdy Irodalmi Körnek, a Rímkovácsoknak, vezetője, majd jelenleg tagja a Csepeli Tamási Lajos Olvasó Munkás Klubnak, a Tűzedzőknek és egyéb kulturális szervezetnek. 2006 óta alapító tagként az Országos Táncsics Művészkörben kiállításokat és irodalmi esteket nyit meg. Kitüntetései közül: Krúdy Gyula ezüst emlékérem 2017, Győri Reneszánsz díj 2008, Tűzedzők Művészeti Nívódíj 2003, Kláris Nívódíj I. fokozat 2004, Székesfehérvárért emlékérem, AKIOSZ nemzetközi próza verseny I. díj. A „Who is WHo” svájci enciklopédiában megjelent irodalmi munkássága. A Budapest TV-ben a „Nap embere” volt. 2007-ben átvette Táncsics Mihálynak adományozott posztumusz a „Magyar Kultúra Lovagja” oklevelet. A 2005-ös tanévben a csepeli Jedlik Ányos gimnáziumban verse érettségi tételben szerepelt. Öt évig vezette kolléganőjével a Fúzió Rádió emberjogi adásait. 2016-ben Simone díjat kapott. 2017-ben a British Enciklopédia jelentette meg életrajzát, Krúdy ezüst emlékérmet kapott s még ez évben Ácsteszér díszpolgára lett.


Megjelent kötetei:
1. A múzsa homlokát (versek társsz.)
  1991.
2. Versek (versek társsz.)
  1995.
3. Magunk nyelvén (versek társsz.)
  1996.
4. Szavaim-színeim (versek)
  1998.
5. Hidegkúti történetek (próza)
  2000.
6. Hidegkút ege alatt (próza)
  2002.
7. Létünk: itt élünk! (versek társsz.)
  2004.
8. Fortélyok nélkül (versek)
  2005.
9. Csöndes merészen (próza)
  2006.
10. Szem-látomás (próza)
  2008.
11. Át-hallás (próza)
  2010.
12. Érintés (próza)
  2012.
13. Hatodik érzékkel(l)  (próza)
  2016.
14. Jó veled látni…(válogatott versek)
  2018.    

 
 

A szervezésbe besegít dr. Surányi Rozália festőművész is.
Tagdíj nincs, mindenkit szeretettel várnak és tagjuknak tekintik, aki részt vesz a műsorban.

 
Néhány fotó
Videó
 

Fotók és videó: Szabó László
Írta: Stancsics Erzslbet köreműködésével Szabó László .............................................................
Vissza a fő oldalra

 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz